hoppon...

Vasárnapi sétánkon Áron felfigyelt egy morzsákat csipegető verébre.
- Né anya, egy mátyásmadár!
- Ez egy veréb, Áron. Nem mátyásmadár- oktatom.
- Miért, milyen a mátyásmadár?
- Sokkal nagyobb és erősebb... mint Mátyás.
- És az áronmadár?
- Kisfiam, nincs áronmadár- mondom neki szomorúan, arra gondolva, hogy igazán nevezhettek volna el egy Áronról is egy madarat, kapálóznék valahogy ki a kellemetlen helyzetből...

Ma reggel pedig a következő kérdést szegezi nekem:
- Anya, hogy kerül a tej a tőgybe?- meghökkenek, mint mindig, ha valami olyasmit kérdeznek, amire nem vagyok felkészülve... dehát ki van felkészülve egy ilyen kérdésre? a tehén tápcsatornájának és felszívódási folyamatainak ecsetelése közben eszembe jut, hogy ez egy sor egyik kedvenc dalunkból. Ütök is képletesen a fejemre és hívom is Áront...
- Jaj, de jó, hogy eszedbe jutott. Olyan rég hallgattunk Panna dalokat. Gyere, kapcsoljuk be.
- De én Áron dalokat akarok hallgatni- teszi hozzá.
- Kisfiam nincsenek Áron dalok. Gyere hallgassunk Panna dalokat, hisz annyira szeretjük!

- Dehát anya, semmi sincs Áronból? Csak Kósa Áron?

Lehajolok hozzá, mosolyogva és meghatódva. Mondjam el neki, hogy nekem az Áronok közül ő a legfontosabb? És hogy őt minden áron szeretem és bármi áron megvédelmezem? És semmi áron nem hagyom, hogy valaki bántsa? és megértené, hogy annyi áron van Áronból?